Miután nagy nehezen végigrágtam magam a tankönyvön, úgy éreztem, itt az idő egy szinttel továbblépni. Mivel Magyarországon a horvát nyelv gyakorlására nem sok mód adódott, ezért úgy döntöttem, a korábban már jól bevált módhoz fogok folyamodni: keresek egy levelezőtársat. ebben a résszel ezzel kapcsolatos nem kisszámú tapasztalataimat olvashatjátok.
Ebben már korábban nagy tapasztalatom volt, először egy szlovák sráccal kezdtem el levelezni az interneten, úgy, hogy teljesen véletlenül ismerkedtünk össze -- nagyon magyaros hangzású neve volt, ezért én írtam neki egy rövid üdvözletet magyarul, de kiderült, hogy mégse magyar, ennek ellenére több, mint egy éven át leveleztünk, hosszas episztolákban ostorozva Mečiar cseppet sem szimpatikus kormányát. Horvát levelezőtársaim kiválasztásában sem vezérelt túl nagy módszeresség.
Ne feledjük, a történet 1999-ben kezdődött, amikor az internet (hát még a horvát internet!) sokkal ritkábban lakott volt, mint manapság. A horvát interneten azonban jó tájékozódást nyújtottak Ante Petar Milardović oldalai, aki jóságosan összegyűjtött minden horvát témájú weboldalt, és azt a kroatofil nagyközönség rendelkezésére bocsátotta. Ma már ez kevésbé látszik, de akkoriban a Crolinks a horvát internet egyik legfontosabb kiindulópontja volt.
Az oldal többek között tartalmazta a horvát személyes honlapok adatbázisát is -- az ilyenekbe anno még regisztráltak az emberek, mert sokak számára ez volt az egyetlen módja a honlapjuk népszerűsítésének -- most már sajnos a linkek jó része döglött, de az e-mail címek még működhetnek. Az akkor még 15 éves crna_smrča megnyitotta az oldalakat, találomra kiválasztott egy szimpatikus nevet, és írt is egy levelet a megadott e-mail címre.
Igazából most így visszatekintve úgy érzem, hogy a tankönyből magánúton összekapart tudásom finoman szólva nem állt biztos lábakon. Problémák voltak a nyelvtanommal, de a szókincsemmel és a szóhasználatommal még inkább, és a leveleimet többnyire hosszas és kínkeserves szótárazások után sikerült megszülnöm. A szótárazás különösen azért volt nagy szívás, mert a kerületi Szabó Ervin könyvtárból csak egy szerbhorvát->magyar kisszótárt sikerült levadásznom (amin egyébként legalább egy évet ültem, és a végén igencsak leharcolt állapotban szállítottam vissza), így ha egy magyar szót akartam megtalálni horvátul, akkor csak a szerencsémben bízhattam. Végül aztán úgy jutottam magyar-szerbhorvát szótárhoz, hogy az egyik barátnőm egy antikváriumban rábukkant egyre, és egyből rám gondolt, tudván, hogy a lelete számomra felér a legdrágább kinccsel. Szerbhorvát-magyar középszótárt pedig az Idegennyelvű Könyvtárból is tudtam kölcsönözni.
A mai internet-használók persze szerencsésebb helyzetben vannak, mert most már vannak online angol-szerbhorvát szótárak is, például az Eudict, ami az egyik legnagyobb horvát szótárprojekt, de csínján kell bánni vele, mert egyes szavakra 8-9 szinonimát is megad, és ember legyen a talpán, aki kiválasztja, hogy most épp melyikre van szüksége.
Ezután a kis kitérő után ideje visszatérnünk levelezős kalandjaimra. Nos, dacára annak, hogy vélhetően minden mondatom egy-egy merénylet volt e szép délszláv nyelvvel szemben, a srác válaszolt, és rövidesen hosszantartó és termékeny levelezés bontakozott ki közöttünk, rövidesen már nap mint nap váltottuk kilométeres e-mailjeinket. az intenzív levelezés rövidesen kikupálta a pocsék nyelvtanomat, és a szókincsemet is rendbe tette valamelyest.
Amire nem fordítottam kellő gondot, az a beszélt nyelv, és főleg, a helyes horvát kiejtés elsajátítása. Az első részben már említettem, hogy a magyarok számára a horvát kiejtés nem annyira problémás, de a helyes horvát hangsúlyozás elsajátítása nehézségeket okozhat, lévén, hogy a horvát nyelvben a hangsúly a szó szinte bármelyik szótagján előfordulhat, és ráadásul lehet belőle hosszú és rövid, illetve emelkedő és ereszkedő. Persze ha az ember már a kezdet kezdetén figyelmet fordít erre, vagyis, megveszi a nyelvkönyvhöz tartozó hangkazettát is, és sokat hallgatja a horvát rádiót (amit a nem határszélen lakók is élvezhetnek, hogyha van szélessávú internetes kapcsolatuk) -- eleinte csak azért, hogy ismerkedjen a nyelv dallamával, hangzásával (még ha a zömét nem is érti annak, amit hall), később pedig a nyelv aktív gyakorlására -- elég gyakran vannak hírek meg beszélgetős műsorok, úgyhogy a rádió az élőbeszéddel való ismerkedésre kiválóan alkalmas. a zenével nem árt vigyázni, mert arrafelé igen népszerűek a folkra hajazó, ámde erősen büntetős kategóriájú muzikák, amikkel a legváratlanabb pillanatokban tudják sokkolni a jobb sorsra értemes hallgatóságot. (éppen ezért nem tudom jó szívvel ajánlani pl. az általam nemrégen felfedezett, a Radio lijepa naša nevet viselő, de a honlappal semmilyen kapcsban nem álló horvát netrádiót, amelyik ugyan kecsegtető webdizájnnal rendelkezik, de akárhányszor csatlakoztam hozzá, csak igen szar zenét sikerült befogni rajta -- de hátha ti nagyobb szerencsével jártok.) A fenti honlapon van tv-streaming is, de ezt nem ajánlanám annyira, mert szerzői jogok miatt csak a hazai gyártású műsorokat (nagyrészt híradó) sugározzák külföldre, és a maradék időben (vagyis az idő jelentős részében) adásszünet van.
A következő fontos lépés: ismerkedjünk horvátokkal! Persze ezt mondanom se kell, hiszen a legtöbben azért kezdtünk el horvátul tanulni, mert pontosan ez a szándékunk :) Erre a legjobb mód az, hogyha levelezés vagy chat útján összebarátkozunk valakivel az anyaországból, akivel aztán később személyes találkozásra is lehetőség nyílik. Ebben az az izgalmas, hogy a dolog szinte teljesen véletlenszerű, mégis ki lehet fogni tök jó arcokat is -- mint ahogyan nekem mindkét levelezőtársammal nagy szerencsém volt, mindkettővel már hosszú évek óta tartjuk a kapcsolatot. persze próbálkozhatunk magyarországon is levadászni horvát anyanyelvűeket, ami nem is olyan nehéz, a Szódában szilveszter éjszaka pl. két csajjal is sikerült összefutnom (bár sajnálatos módon mindhárman annyira be voltunk állítva, hogy a beszéd némi nehézségekbe ütközött, de hát az elv a lényeg), de azért a legbiztosabb, hogyha hosszú távon gondolkodunk.
Az én első találkozásom nem a legelső, hanem a sorban második horvát nyelvű levelezőpartneremmel esett meg. az elhatározás egészen spontán jött, ugyanis eredetileg a nagyszüleimet mentünk látogatni, akik a határszélen laknak, és csak közben döntöttünk úgy, hogy mellesleg elugrunk körülnézni a horvát fővárosba (amihez persze kellettem én és messze földön híres rábeszélőkészségem is). Én pedig ezt tudattam mindkét sráccal -- az elsőnek sajnos épp valami dolga volt, de a második egyből visszaírt, hogy örömmel találkozna velem. Ezt a srácot egyébként a Cyber Yugoslavia nevű közösségi weboldalról ismertem, ami egy időben divatos volt (mostanra azonban kifújt a projekt, és sajnos nem lehet a cuccokat visszamenőleg megváltoztatni rajta), és így kezdtünk levelezésbe. Ez a srác alig 2 évvel idősebb nálam, és amikor találkoztunk, még vastagon gimnazista volt, így aztán (osztálytársaim akkori állapotából kiindulva) egy kisfiúra, vagyishát afféle töki-katonára számítottam -- így aztán igencsak leesett az állam, amikor a megbeszélt időben egy szép szál széles vállú dinári típusú fiatalember penderült elém a Jellasics téren. :) Miután túltettem magam a pozitív sokkon, beültünk egy kávézóba, és több, mint három órán át beszélgettünk -- annak ellenére, hogy akkor még sokkal kevésbé tudtam horvátul, mint most, és az akcentusom tényleg borzalmas volt. Mindenesetre ez is több volt a semminél, és nagymértékű lökést adott a tudásom további fejlesztéséhez -- aminek révén először sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem, majd fölvettek az ELTE horvát szakára.
