Horvátország másként

Amikor az ember már megtanulta a nyelv alapjait, gyakran valami nagyobb falatra vágyik. Ilyenkor az a legjobb, hogyha sürgősen beszerez néhány jó könyvet, és saját maga is elkezd olvasni. Ezzel nem csak a megszerzett nyelvtudását tarthatja ébren, de sok új szót és kifejezést is tanulhat, és nem utolsósorban igen kellemes élményeket szerezhet. Az ebben a fázisban járó olvasóknak -- de mindenki másnak is -- azt ajánlom, szerezzenek be néhányat Goran Tribuson krimijei közül -- de az se baj, ha mindet megveszik.

Tribuson írói karrierje a hetvenes évek elején indult, a horvát fantasztikus írók néven emlegetett csoportosulás keretében. Ezek az írók arról nevezetesek, hogy ők szakítottak elsőként a korábbi realista írói tradíciókkal. Ezeknek az íróknak már nem az volt a célja, hogy hiteles kor- és társadalomrajzot készítsenek, hanem hogy a történetért és az elbeszélésért magáért írjanak. Ennél fogva gyakran fordultak a fantasztikum, a természetfölötti felé, és olyan, már a posztmodern felé mutató szövegszervezési elemek is megjelentek a műveikben, mint az intertextualitás vagy az önhivatkozások. A másik fontos dolog, hogy ezeknek az íróknak a többsége arra törekedett, hogy közérthető műveket írjon, amelyeket a nagyközönség is izgalmasnak és érdekesnek talál.

Mint említettem, Tribuson is ezzel a generációval indult, de ő -- sok más társához hasonlóan -- rövidesen más populáris műfajokra tért át. Több horrorregényt is írt, de különösen a krimijei tették népszerűvé. Közülük is kiemelkedik az a több regényből álló sorozat, amelyeknek Nikola Banić felügyelő a főszereplője.

Miért jók ezek a krimik? Elsősorban azért, mert nagyon izgalmasak, pörgősek, szinte egy szuszra ki lehet olvasni őket. Az első ilyen krimit, ami a kezembe került -- ez a könyv a Siva zona (Szürke zóna) címet viselte -- egyetlen éjszaka alatt olvastam ki, pedig aznap hatkor keltem. Hogyha az ember még nem ismeri olyan jól a nyelvet, sokkal hasznosabb, ha krimit olvas, mintha a horvát irodalom nehéz nyelvezetű és/vagy elmélyedést igénylő klasszikusaiban mélyed el, mert ezek a regények hétköznapi, mai nyelven íródtak, és a fordulatos történet miatt a motiváció is nagyobb lesz, hogy az ember végigolvassa őket. Annak idején én August Šenoa klasszikusaival kezdtem a horvát irodalommal való ismerkedést... nos, becsülettel végigküzdöttem a Zlatarovo zlato (Az aranyműves lánya) c. munkát, de be kell vallanom, hogy eléggé megszenvedtem vele, az archaikus szókincs és szerkezetek miatt pedig tanulásra kevésbé volt alkalmas.

No de térjünk vissza Tribusonra és az ő krimijeire. A könyvek második nagy értéke a hitelesség. Az író nem csupán a történetet építi föl remekül, de a horvát valóságot is nagyon pontosan, hitelesen ábrázolja. Az első két regénynél én ezt nem érzékeltem annyira, mert a szocialista Jugoszláviáról nemigen vannak tapasztalataim, ráadásul az én ízlésemhez képest túl sok volt bennük a párttitkár, a harmadik regény azonban már a horvátországi rendszerváltás után játszódik. Ebben a krimiben a magyar rendszerváltás utáni világhoz nagyon hasonló környezet rajzolódik ki. Megjelennek a vadkapitalista ellentmondások, érzékelhető az erősödő nacionalizmus, a máról-holnapra nagyhorváttá váló egykori vörös elvtársak pedig sok vidám percet okoznak az olvasónak. Persze ezeken az alakokon kívül még sok érdekes figura megjelenik a könyv lapjain, mondhatni Isten állatkertjének igencsak kimerítő enumerációjával van dolgunk.

A harmadik legfontosabb érv amellett, hogy kicsengessük a könyvek 100 kuna körüli árát, a mindent átszövő fanyar, vagy helyenként teljesen lökött humor... a negyedik pedig maga Nikola Banić felügyelő, akit önfejűsége és furcsa humora mellett a sör, a Marlboro és a jazz szenvedélyes szeretete emel ki hasonszőrű kollégái közül. Banić felügyelő alakját sokan Philip Marlowe-éhoz szokták hasonlítani, az egyik horvát blogger pedig -- feltéve, ha megfilmesítené Banić fordulatos kalandjait -- a felügyelő szerepét egészen biztosan Bruce Willisre osztaná.

Nikola Banić felügyelő eddig hat regényben játszik főszerepet, ezek pedig a következők:

• Zavirivanje: [prvi slučaj policijskog inspektora Banića], (Peaking: police inspector Banić's first case
• Siva zona : [drugi slučaj policijskog inspektora Nikole Banića], (The Grey Zone: police inspector Banić's second case, novel)
• Dublja strana zaljeva : [treći slučaj istražitelja Nikole Banića], (The Deeper End of the Bay: detective Nikola Banić's third case, novel)
• Noćna smjena : [četvrti slučaj istražitelja Nikole Banića], (Night Shift: detective Nikola Banić's fourth case, novel)
• Bijesne lisice : [peti slučaj istražitelja Nikole Banića], (Rabid Foxes: detective Nikola Banić's fifth case, novel)
• Gorka čokolada : [šesti slučaj istražitelja Nikole Banića], (Bitter Chocolate: detective Nikola Banić's sixth case, novel)

Ha Zágrábban jártok, feltétlenül szerezzétek be valamelyiket! De az se baj, ha mindegyiket megveszitek...

 Ki tudja megmondani, hogy hol fotóztam ezt a képet? (Annyit segítek, hogy Zágrábban készült... na de azon belül? Egyetemisták előnyben!)

A 2007-es év után, amikor az év csaknem felét Horvátországban töltöttem, s így eléggé intenzív kapcsolatban voltam a horvát nyelvvel, a 2008-as esztendő a horvulás szempontjából sokkalta ínségesebbre sikerült. Ebben az évben rengeteget dolgoztam, és még le is diplomáztam, ennek köszönhetően kevesebb idő maradt a horvát barátaimra meg a horvátországi utazgatásra. Amikor idén év elején összefutottam az egyik horvát barátnőmmel, rádöbbentem, hogy az elmúlt fél év-egy év során kissé berozsdásodott a horvátom. Persze nem arról volt szó, hogy teljesen elfelejtettem volna -- írásban így is kiválóan használom a nyelvet, többek között a munkámhoz is hozzátartozik a horvát szövegekkel való munka -- de beszélni érezhetően nehezebben beszéltem.

Be kellett látnom, hogy nem elegendő, hogyha csak írásban találkozom a nyelvvel, hanem valahogy biztosítanom kell, hogy halljam is a horvát nyelvet. De hogyan? Először arra gondoltam, hogy rádiót fogok hallgatni, de aztán rájöttem, hogy ez a megoldás annyira nem praktikus, mert itthon rádiót csak interneten keresztül, a gép előtt ülve tudnék hallgatni, én viszont igazából azt szeretem, ha rádióhallgatás közben valami mást is tudok csinálni.

A Horvát Rádió és Televízió honlapját böngészve azonban váratlanul rábukkantam a megoldásra. Ezen a honlapon ugyanis a horvát rádió adásai mp3 formátumban (gyakorlatilag podcastként) letölthetők, és így egyszerűen hordozhatók. Nem csak a napi hírek tölthetők le ilyen formában, de horvát nemzeti rádiónak elég sok érdekes magazinműsora és ismeretterjesztő műsora is van. Én a legjobban az Art-net nevű kulturális magazint és a Povijest četvrtkom (Csütörtöki történelem) című történelmi ismeretterjesztő műsort kedvelem, de időnként a Divni novi svijet (Szép új világ) nevű, a természettudományok legújabb felfedezéseiről beszámoló műsor adásai is megfordulnak az mp4-lejátszómon.

Én nagyon kedvelem ezt a megoldást, mert így így többé nem vagyok helyhez kötve, ha horvát rádiót akarok hallgatni, hanem egyszerűen letölthetem őket a lejátszómra, és bármikor meghallgathatom a kedvenc műsoromat, ha kedvem szottyan rá. Így egyszerre művelődhetek, gyakorolhatom a horvátot, és a máskülönben holtidőnek számító időszakokat is kihasználhatom. Mindig idegesített például, hogy reggelente, amikor elgyaloglok a metrómegállóba, vagy a metrótól az aktuális úticélig, igazából semmi hasznosat nem tudok csinálni, és ez az idő elveszettnek számít. Ha viszont nem könyvet viszek magammal az útra, hanem hangoskönyvet vagy rádióműsort, erről az időről sem kell lemondanom. De nem csak útközben lehet kiválóan horvátot hallgatni, hanem például bevásárlás vagy főzés közben is. Így tényleg egyetlen perc sem marad kihasználatlanul.

Miután nagy nehezen végigrágtam magam a tankönyvön, úgy éreztem, itt az idő egy szinttel továbblépni. Mivel Magyarországon a horvát nyelv gyakorlására nem sok mód adódott, ezért úgy döntöttem, a korábban már jól bevált módhoz fogok folyamodni: keresek egy levelezőtársat. ebben a résszel ezzel kapcsolatos nem kisszámú tapasztalataimat olvashatjátok.

Ebben már korábban nagy tapasztalatom volt, először egy szlovák sráccal kezdtem el levelezni az interneten, úgy, hogy teljesen véletlenül ismerkedtünk össze -- nagyon magyaros hangzású neve volt, ezért én írtam neki egy rövid üdvözletet magyarul, de kiderült, hogy mégse magyar, ennek ellenére több, mint egy éven át leveleztünk, hosszas episztolákban ostorozva Mečiar cseppet sem szimpatikus kormányát. Horvát levelezőtársaim kiválasztásában sem vezérelt túl nagy módszeresség.

Ne feledjük, a történet 1999-ben kezdődött, amikor az internet (hát még a horvát internet!) sokkal ritkábban lakott volt, mint manapság. A horvát interneten azonban jó tájékozódást nyújtottak Ante Petar Milardović oldalai, aki jóságosan összegyűjtött minden horvát témájú weboldalt, és azt a kroatofil nagyközönség rendelkezésére bocsátotta. Ma már ez kevésbé látszik, de akkoriban a Crolinks a horvát internet egyik legfontosabb kiindulópontja volt.

Az oldal többek között tartalmazta a horvát személyes honlapok adatbázisát is -- az ilyenekbe anno még regisztráltak az emberek, mert sokak számára ez volt az egyetlen módja a honlapjuk népszerűsítésének -- most már sajnos a linkek jó része döglött, de az e-mail címek még működhetnek. Az akkor még 15 éves crna_smrča megnyitotta az oldalakat, találomra kiválasztott egy szimpatikus nevet, és írt is egy levelet a megadott e-mail címre.

Igazából most így visszatekintve úgy érzem, hogy a tankönyből magánúton összekapart tudásom finoman szólva nem állt biztos lábakon. Problémák voltak a nyelvtanommal, de a szókincsemmel és a szóhasználatommal még inkább, és a leveleimet többnyire hosszas és kínkeserves szótárazások után sikerült megszülnöm. A szótárazás különösen azért volt nagy szívás, mert a kerületi Szabó Ervin könyvtárból csak egy szerbhorvát->magyar kisszótárt sikerült levadásznom (amin egyébként legalább egy évet ültem, és a végén igencsak leharcolt állapotban szállítottam vissza), így ha egy magyar szót akartam megtalálni horvátul, akkor csak a szerencsémben bízhattam. Végül aztán úgy jutottam magyar-szerbhorvát szótárhoz, hogy az egyik barátnőm egy antikváriumban rábukkant egyre, és egyből rám gondolt, tudván, hogy a lelete számomra felér a legdrágább kinccsel. Szerbhorvát-magyar középszótárt pedig az Idegennyelvű Könyvtárból is tudtam kölcsönözni.

A mai internet-használók persze szerencsésebb helyzetben vannak, mert most már vannak online angol-szerbhorvát szótárak is, például az Eudict, ami az egyik legnagyobb horvát szótárprojekt, de csínján kell bánni vele, mert egyes szavakra 8-9 szinonimát is megad, és ember legyen a talpán, aki kiválasztja, hogy most épp melyikre van szüksége.

Ezután a kis kitérő után ideje visszatérnünk levelezős kalandjaimra. Nos, dacára annak, hogy vélhetően minden mondatom egy-egy merénylet volt e szép délszláv nyelvvel szemben, a srác válaszolt, és rövidesen hosszantartó és termékeny levelezés bontakozott ki közöttünk, rövidesen már nap mint nap váltottuk kilométeres e-mailjeinket. az intenzív levelezés rövidesen kikupálta a pocsék nyelvtanomat, és a szókincsemet is rendbe tette valamelyest.

Amire nem fordítottam kellő gondot, az a beszélt nyelv, és főleg, a helyes horvát kiejtés elsajátítása. Az első részben már említettem, hogy a magyarok számára a horvát kiejtés nem annyira problémás, de a helyes horvát hangsúlyozás elsajátítása nehézségeket okozhat, lévén, hogy a horvát nyelvben a hangsúly a szó szinte bármelyik szótagján előfordulhat, és ráadásul lehet belőle hosszú és rövid, illetve emelkedő és ereszkedő. Persze ha az ember már a kezdet kezdetén figyelmet fordít erre, vagyis, megveszi a nyelvkönyvhöz tartozó hangkazettát is, és sokat hallgatja a horvát rádiót (amit a nem határszélen lakók is élvezhetnek, hogyha van szélessávú internetes kapcsolatuk) -- eleinte csak azért, hogy ismerkedjen a nyelv dallamával, hangzásával (még ha a zömét nem is érti annak, amit hall), később pedig a nyelv aktív gyakorlására -- elég gyakran vannak hírek meg beszélgetős műsorok, úgyhogy a rádió az élőbeszéddel való ismerkedésre kiválóan alkalmas. a zenével nem árt vigyázni, mert arrafelé igen népszerűek a folkra hajazó, ámde erősen büntetős kategóriájú muzikák, amikkel a legváratlanabb pillanatokban tudják sokkolni a jobb sorsra értemes hallgatóságot. (éppen ezért nem tudom jó szívvel ajánlani pl. az általam nemrégen felfedezett, a Radio lijepa naša nevet viselő, de a honlappal semmilyen kapcsban nem álló horvát netrádiót, amelyik ugyan kecsegtető webdizájnnal rendelkezik, de akárhányszor csatlakoztam hozzá, csak igen szar zenét sikerült befogni rajta -- de hátha ti nagyobb szerencsével jártok.) A fenti honlapon van tv-streaming is, de ezt nem ajánlanám annyira, mert szerzői jogok miatt csak a hazai gyártású műsorokat (nagyrészt híradó) sugározzák külföldre, és a maradék időben (vagyis az idő jelentős részében) adásszünet van.

A következő fontos lépés: ismerkedjünk horvátokkal! Persze ezt mondanom se kell, hiszen a legtöbben azért kezdtünk el horvátul tanulni, mert pontosan ez a szándékunk :) Erre a legjobb mód az, hogyha levelezés vagy chat útján összebarátkozunk valakivel az anyaországból, akivel aztán később személyes találkozásra is lehetőség nyílik. Ebben az az izgalmas, hogy a dolog szinte teljesen véletlenszerű, mégis ki lehet fogni tök jó arcokat is -- mint ahogyan nekem mindkét levelezőtársammal nagy szerencsém volt, mindkettővel már hosszú évek óta tartjuk a kapcsolatot. persze próbálkozhatunk magyarországon is levadászni horvát anyanyelvűeket, ami nem is olyan nehéz, a Szódában szilveszter éjszaka pl. két csajjal is sikerült összefutnom (bár sajnálatos módon mindhárman annyira be voltunk állítva, hogy a beszéd némi nehézségekbe ütközött, de hát az elv a lényeg), de azért a legbiztosabb, hogyha hosszú távon gondolkodunk.

Az én első találkozásom nem a legelső, hanem a sorban második horvát nyelvű levelezőpartneremmel esett meg. az elhatározás egészen spontán jött, ugyanis eredetileg a nagyszüleimet mentünk látogatni, akik a határszélen laknak, és csak közben döntöttünk úgy, hogy mellesleg elugrunk körülnézni a horvát fővárosba (amihez persze kellettem én és messze földön híres rábeszélőkészségem is). Én pedig ezt tudattam mindkét sráccal -- az elsőnek sajnos épp valami dolga volt, de a második egyből visszaírt, hogy örömmel találkozna velem. Ezt a srácot egyébként a Cyber Yugoslavia nevű közösségi weboldalról ismertem, ami egy időben divatos volt (mostanra azonban kifújt a projekt, és sajnos nem lehet a cuccokat visszamenőleg megváltoztatni rajta), és így kezdtünk levelezésbe. Ez a srác alig 2 évvel idősebb nálam, és amikor találkoztunk, még vastagon gimnazista volt, így aztán (osztálytársaim akkori állapotából kiindulva) egy kisfiúra, vagyishát afféle töki-katonára számítottam -- így aztán igencsak leesett az állam, amikor a megbeszélt időben egy szép szál széles vállú dinári típusú fiatalember penderült elém a Jellasics téren. :) Miután túltettem magam a pozitív sokkon, beültünk egy kávézóba, és több, mint három órán át beszélgettünk -- annak ellenére, hogy akkor még sokkal kevésbé tudtam horvátul, mint most, és az akcentusom tényleg borzalmas volt. Mindenesetre ez is több volt a semminél, és nagymértékű lökést adott a tudásom további fejlesztéséhez -- aminek révén először sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem, majd fölvettek az ELTE horvát szakára.

Kedves Olvasók (ha még megvagytok egyáltalán :) )

Jó hírem van, ismét újraindul a blogom... Annak idején kissé megfeledkeztem róla, mert diplomamunkát kellett írnom ezerrel, meg egyébként is keményen dolgoztam, és egy kissé összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Aztán amikor ismét lett időm, megint neki akartam látni a blogolásnak, de sajnos addigra elfelejtettem, hogy melyik e-mail címemmel regeltem be ezt a blogot :) Nekiálltam kideríteni, de nem jártam sikerrel. Aztán egy csoda folytán ma este mégis rábukkantam az e-mail címre, és csakhamar neki is láttam posztokat írni ezerrel.

Érdemes visszatérnetek a bloghoz, mert sok érdekes dolgot tervezek. Lesz szó például arról, hogyan találhatunk a neten érdekes és jól érthető horvát szöveget, hogy milyen horvát nyelvtanuló CD-t érdemes megvenni, és hogy mik a legjobb horvát krimik. A következő poszt pedig hétfőn reggel várható.

A nyelvtanulás első és legfontosabb lépése a tankönyv megszerzése kell, hogy legyen. A dolog sajnos nem olyan egyszerű, Magyarországon ugyanis nemigen fogunk a bőség zavarával küzdeni ilyen téren. (Nagyjából ugyanaz igaz, mint a többi horvát nyelvű irodalomra -- míg egyáltalánnemméjnsztrím (ámde nyugati) nyelveket tanító nyelvkönyvből kismillió van, a szomszédos országok és azok nyelvei mintha nem is léteznének.) Amikor én vágtam neki a tanulásnak, hosszú sikertelen kutatás után végül egy TTK-s barátom mentett meg, akinek, amikor ambícióimról meséltem neki, egyből eszébe jutott, hogy van ám neki otthon egy szerbhorvát nyelvkönyve, vagyishát nem eredeti, hanem fénymásolat, de nagyon szívesen kölcsönadja nekem. A következő találkozásunkkor már a kezemben is volt a vidám karikatúrákkal teli, sajátlagosan sárga nejlonbugyiba pakolt kötet fénymásolata.

Időközben aztán megtudtam, hogy ennél sokkal jobb források is rendelkezésére állnak a horvátul tanulni vágyóknak. Most már a horvát piacon is több modern nyelvtankönyv van. Ezek a „fejlesztések” nyilván a nyelv iránti növekvő keresletnek, és a szerbektől való nyelvi különválásnak is köszönhető.

Magyarországon főként az Učimo hrvatski c. tankönyvet használják, mi az egyetemi nyelvgyakorlatokon is ebből tanultunk. Ez a könyv 4 különböző szinten érhető el, munkafüzet is tartozik hozzá, valamint egy CD is, amit külön kell megvásárolni. Egy másik lehetőség a Hrvatski za početnike (Horvát kezdőknek), amit a zágrábi Croaticum nevű intenzív nyelvtanfolyamban részt vevő tanárok állítottak össze. Ez a tankönyv 2 szintes, és két külön kötetből áll, az egyik egy tankönyv-szószedet, a másik pedig egy részletes nyelvtant és a feladatok megoldását tartalmazza; a CD-t itt is külön kell megvásárolnunk. A harmadik lehetőség a Dobro došli című tankönyv, ez az a Hrvatski za početnike-hez hasonló részekből áll.

E tankönyvek hátránya az, hogy inkább tanórai használatra készültek, ezért egyedül, tanár segítsége nélkül nem olyan könnyű dolgozni velük. Az egyedül történő tanulásra talán a legalkalmasabb készlet a Teach Youself sorozat -- micsoda meglepetés -- Croatian címet viselő darabja (by David Norris). Sajnos a magyar könyvesboltokban ez sem vásárolható meg, viszont legalább a nemzetközi internetes könyvesboltokban megtalálható, így Magyarországra is könnyűszerrel rendelhetünk belőlük. A TY sorozat tulajdonképpen nem is könyveket, hanem audiocsomagokat forgalmaz: ezekben egy tankönyv és a csomagtól függően 3 kazetta vagy 2 CD található. (Ha az Amazonon keresgélünk, legyünk óvatosak, mert nemcsak csomagot árulnak, hanem a könyvet és a hanganyagot külön-külön is.)

A készlet hátránya, hogy csak alapfokú tudást ad, és előfeltétele az angol nyelvtudás -- ami nemcsak azért gáz, mert az angolul nem tudók nem tanulhatnak belőle, hanem azért is, mert a gyakorlatok is angol anyanyelvűekre lettek optimalizálva, vagyis azokra a nyelvtani problémákra fokuszálnak, amik eltérnek az angol nyelv logikájától... s a magyar nyelvtanulók igényeit kevésbé veszik figyelembe. Nagy előnye viszont, hogy a világ szinte minden táján hozzáférhető -- ha van dombornyomott bankkártyánk, akkor Magyarországon is.

Ami az anyagi terheket illeti, a pontos árak a linkek mögött megtalálhatók, de készüljünk fel arra, hogy a tankönyv munkafüzetestül-cédéstül 10-12 ezer forintba fog kerülni, akár a horvátországi gyártású tankönyveket, akár a TY sorozat horvátos darabját választjuk.

Van persze magyar fejlesztésű tankönyv is, ez Janja Živković-Mandić Horvát nyelvkönyv kezdőknek c. kötete -- ebből van középfokú nyelvvizsgára fölkészítő advanced változat is, én anno ebből készültem föl a sajátomra. Ezeket a Tankönyvkiadó szaküzleteiben vásárolhatjuk meg – kezdőknek azonban én inkább a fentebb felsorolt csomagokat ajánlanám. Természetesen alternatívák is lehetségesek, a spúrabbak elmehetnek az Idegennyelvű Könyvtárba, ahol kedvükre válogathatnak a szerbhorvát tankönyvek között. Ez azonban nem javasolt, mert itt nem horvát, hanem szerbhorvát nyelvű tankönyvet lehet kölcsönözni -- a különbségek a két nyelvi norma között nem túl nagyok, de arra épp elegendők, hogy jól összezavarják a kezdő nyelvtanulót. Ezen kívül ezek a tankönyvek elég elavultak is. Viszont az Idegennyelvűben van nyelvi labor is, ahol például az Učimo hrvatski régebbi kiadásai is használhatók, és a hanganyagukat is meg lehet hallgatni. 

Ami azonban engem illet, én gimnazistaként még nem tudtam ezekről a lehetőségekről (leszámítva az Idegennyelvű Könyvtárat, ahol már akkoriban is csillagászati tartozást halmoztam fel). Ha tudtam is volna, nem biztos, hogy lett volna elegendő erőforrásom, hogy megvásároljam őket. De ami azt illeti, valamikori fénymásolt szerbhorvát nyelvkönyvemmel igencsak megszenvedtem.

A tanulás folyamán ugyanis kiderült, hogy a könyv első két fejezete, amiben az alapokat elmagyarázzák, hiányzott, és ráadásul elég gyors tempóban is haladtak, ezért a harmadik fejezetben, ahol már a múlt időt vettük, állatira megszenvedtem. A könyv sztorija unalmas volt, és más szempontból sem állt túl közel a szerbhorvát nyelvkönyvek ideájához, de végül, nagy kínkeservvel csak végigrágtam magam rajta -- alig fél év alatt. Ez arra volt jó, hogy képbe kerüljek a nyelvtannal, és szert tegyek egy alapszókincsre, aminek a birtokában már egyszerűbb szövegeket is meg tudtam érteni.

Sajnos azonban ez a tudásom jórészt kimerült abban, hogy (némi szótárazással) megértettem ezeket a szövegeket -- a helyes szövegprodukció már nagyobb nehézségeket okozott, ugyanis elégnek tartottam, hogyha úgy gondolom, értem a nyelvtani részeket, a gyakorlásra, a feladatok megoldására már kevesebb gondot fordítottam. Ehhez már az én jóságos levelezőtársaim kellettek, no meg az ő végtelen türelmük az én pocsék horvátságom iránt...

A kép Mildi munkája

Még a korábbi blogomban összeállítottam egy horvát nyelvtanulási FAQ-t. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttem, hogy újra közreadom... A tartalmat sok helyen aktualizáltam, ezért olyanoknak is érdemes elolvasni, akik a régit is olvasták.

A horvát nyelv iránti növekvő keresletnek köszönhetően egyre több lehetőség van a nyelvtanulni vágyó diákok előtt. Sok nyelviskola hirdet kiscsoportos horvát nyelvtanfolyamot, és számos magántanár kínálja szolgáltatásait online és offline. (Aki magántanárt keres, annak én is tudok segíteni, sok évfolyamtársam fogalkozik nyelvtanítással.) Akinek sok ideje és pénze van, vagy elnyeri az egyetemi ösztöndíjat, akár Horvátországban is tanulhat nyelvet. (Erre többféle lehetőség is van, majd később írok erről is.) Az igazán bátrak pedig dönthetnek úgy is, hogy egyedül ússzák meg az idegen nyelv óceánját. (ez szép volt. :P)

A nyelvtanulás, ellentétben számos más dologgal, olyan dolog, amit nem lehet rosszul csinálni. Szinte tökmindegy, hogy az ember mit csinál, hogyha elég lelkes és kitartó, akkor egy idő után eljut a céljához -- a nyelvtudáshoz. Nincs az a nyelvtudás, légyen bármily csekély fokú is, ami ne lehetne hasznos. Ami engem illet, én több hibát is elkövettem a nyelvtanulási folyamatom során, de végül sikerült többé-kevésbé kiköszörülnöm az ebből adódó csorbákat.

Ami a legfontosabb, gyakorlatilag elengedhetetlen szempont, az a lelkesedés. Hogyha nincs bennünk lelkesedés, tűz, motiváció, akkor az egész tanulási folyamat gépies lesz, és sohasem fogunk igazán jól megtanulni az adott nyelven. Szert tehetünk ugyan magas szintű nyelvtudásra, de ha nem leljük örömünket a tanulásban, az a végeredményen is meg fog látszani. (meg akkor egyébként is, mi értelme az egésznek?) Ezen kívül, aki nem eléggé lelkes, az sokkal előbb veszíti el a hitét és a kitartását. A második legfontosabb dolog a személyes elszántság és aktivitás. A nyelvtanulók többsége ugyanott kúrja el, ahol a fogyókúrázók és a szépreményű vállalkozók többsége: vágyik ugyan az eredményre, de a szívással járó kemény munkát inkább végezze valaki más. (Tapasztalataim szerint a magántanulók jelentős része is azt várja, hogy majd a tanár a fejébe tölti az anyagot, neki pedig csak az a dolga, hogy egyenesen üljön és tartsa a tölcsért.) A tanulásban a nyelvtanulónak is aktívan közre kell működnie, de ez egy igazi kroatofil számára nyilván nem jelenthet problémát, sőt. :)

Még a korábbi blogomban összeállítottam egy horvát nyelvtanulási FAQ-t. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttem, hogy újra közreadom... A tartalmat sok helyen aktualizáltam, ezért olyanoknak is érdemes elolvasni, akik a régit is olvasták.

A horvát, mint az közismert, a szláv nyelvcsaládba tartozik, ami azt jelenti, hogy egy elég bonyolult, de cserébe logikus nyelvtanra számíthatunk, ahol a nyelvhasználat írott szabályokkal elég jól megragadható. (Szemben pl. az angollal, ahol a nyelvtan aránylag egyszerű, viszont sem logikusnak nem nevezhető, sem szabályokkal nem lehet körülírni -- sok olyan kérdés van, aminek eldöntésére nincsenek explicit szabályok, hanem érezni kell, mint pl. a present perfect használata. De van, aki pont ezt szereti benne, például az anglomán vőlegényem, aki nyilván ebben is az angolszász konzervativizmus egyik kedves példáját látja.)

Mivel a magyar nyelv jövevényszavainak nagy része a délszlávból származik, ezért a nyelvtanulás során igen sok ismerős szóval vagy tükörfordított kifejezéssel találkozhatunk. A kiejtés azonban már okozhat nehézségeket -- a horvát nem tartalmaz olyan hangokat, amelyek a magyar anyanyelvű beszélőt leküzdhetetlen akadályok elé állítaná, viszont a hangsúlyozási rendszer nagyon eltér a magyarétól. Ez azonban szinte az összes többi idegen nyelvről is elmondható, úgyhogy ezzel a gondolattal jobb megbarátkozni. Nemcsak az a probléma, hogy (mint mondjuk az oroszban) a hangsúlyok a szó bármelyik szótagján helyet foglalhatnak, de konkrétan négy különféle van belőlük, aminek megkülönböztetésére először rá kell állnia a magyar fülnek. De ez sem lehetetlen feladat.

A másik nehézség inkább infrastrukturális jellegű. Mivel Horvátország kicsi ország, nincs annyi pénze önmaga és a nyelve reklámozására, mint mondjuk a franciáknak, akik szinte minden országban létrehoztak valamilyen nyelvi intézetet... ezért a tankönyvek, horvát nyelvű szövegek, könyvek, hanganyagok, stb. is leginkább csak Horvátországból szerezhetők be. Ugyanakkor örvendetes dolog, hogy az elmúlt 5-6 évben számos pozitív változás történt ezen a téren (is), ami főleg az internet terjedésének köszönhető. Ma már elég sok irodalmi mű online is elérhető, és az internet jóvoltából a könyvrendelés is szinte gyerekjáték ... a horvát internetes portálok, fórumok és tévéadások pedig segítenek nyelvtudásunk frissen tartásában.

Általánosságban azt mondhatjuk, a horvát diáknak lényegesen jobb a sora, mint a magyarnak. A horvát diákigazolvány, az "iksica" ugyanis nem csak amolyan formális izé, ami a BKV-ellenőrökön kívül senkit sem érdekel, hanem komoly kedvezmények járnak rá. Közülük a legfontosabb a menzakedvezmény.
Az étkezéseknél ugyanis csak a kaja árának 1/4-ét kell készpénzben kifizetni, az összeg fennmaradó részét az iksicáról vonják le. Az iksicára feltöltött összeg bőven fedezi a diákok egész havi élelmezését.
(Az étkeztetési és lakhatási kevezmény mellett még említésre méltó tény, hogy a magyar egyetemisták havi 1000 kunát markolhatnak fel az erre kijelölt bankfiókban, ami egy vastagabb diákhitelnek felel meg. Ez az összeg csillagászatinak nehezen nevezhető, de ha azt vesszük, hogy a koli mennyire olcsó, és hogy az étkezést is elég komolyan támogatják, egész jól el lehet belőle lenni.)

A menzákon általában 5-6 féle főétel és köret között lehet választani, ezenkívül egy csomó kiegészítő cuccot is leemelhetünk a polcról. Van többféle sütemény, gyümölcsök, natúr- és gyümölcsjoghurt, puding és ivólé. A főételek általában rendkívül változatosak. Ennek az oka főként az, hogy Horvátország konyhája tájegységenként erősen változik, így nem lehet mindenkit szlavóniai gulyással vagy pörkölttel sokkolni, mert akkor föllázadnak a dalmátok, és az asztalt verve követelik a maguk blitváját és roston sült tintahalát. Szóval elég sokféle igényt kielégítő étek van, sokféle áron, és kifejezetten jó, vagy legalábbis tűrhető színvonalon. (Ez alól egy kivétel van: a Sava kollégium menzáján ettem minden idők legrosszabb csevapját, és sajnos a pljeskavicájuk sem sokkal jobb. Bár azt legalább meg lehet enni.)
A Sava kollégiumban a menza egyébként napi háromszori étkezést kínált, tehát az ebéd mellett hideg reggeli és meleg vacsora is volt. (A reggeliből sajna nem sokat tapasztaltam, mert csak 10-ig van, és én szeretek sokáig aludni...)

Menza egyébként nemcsak a kollégiumokban van, hanem a legtöbb egyetemen is. Igaz, a bölcsészkar menzája kivétel ez alól, mert ott nem fogadják el az iksicát; az élelmesebb bölcsészek ezért inkább átmennek a közeli gépészkarra vagy a villanykarra, ahol talán a horvát egyetemi szcéna legjobb menzája található. Ezen kívül, ha a többi helyen nem jutnánk élelemhez, a Hallgatói központban (Studentski centar) is van egy nagy menza.

A menza egyetlen nagy hátránya, hogy a "csúcsidőben" iszonyú hosszú sorokat kell végigvárni. Mivel odakint elég sokat dolgoztam, ezért nem mindig volt türelmem és időm fél órát vagy negyven percet tipródni, inkább kiugrottam az Okretištéhez egy-egy burekért, vagy leugrottam a koli boltjába egypár kifliért és Dukatela sajtkrémét, vagy pedig választottam egyet a koli ajtajára kitett szórólapok közül, és rendeltem egy tányér csevapot krumplival és ajvárral, vagy egy szlavón pizzát. (A szlavón pizza olyan, mint a kolbászos pizza, csak kolbász helyett kulen van a tetején. Nagy különbség, mert a kolbászt utálom, a kulent viszont direkte szeretem.) Az így beszerzett pizzák elég jók voltak, csak sajnos megesett, hogy a fél órás kiszállítási időt nem igazán vették komolyan, és a kérdésemre a pizzafutár ruppótlan magyarázkodása volt a válasz, hogy hát istenem, csúcsidő van, és különben is, óriási a dugó. Egy negyedórás késésnél még toleráns lettem volna, de amikor már másfél órája vártam kopogó szemmel a közepes méretű szlavónpizzára, már nehezebben tudtam magamban tartani a véleményemet.

Ha történetesen kicsit vastagabb voltam, szóltam néhány kollégának, és átballagtunk a Sava kollégiummal szembeni Stara Sava pizzériába. Ebben a pizzériában zágrábi szinten is kiváló pizzát lehetett enni, meg persze különféle salátákat és csevapot is, határozottan diákbarát áron. A titkos tippem az extra méretű pizza, amit négyen is alig bírtunk elpusztítani...

A pizzázáshoz azonban nem feltétlenül kellett pizzériába mennünk, mert a kollégiumban is volt pizzéria, ahol hamburgert és struklit is lehetett enni (miazastrukli? erről majd később...), sőt, egy cukrászda is, ahol meg finom fagyi, süti és nem utolsósorban, KÁVÉ volt. A kínálat itt is elég jó volt, talán csak az volt benne az illúzióromboló, hogy a menzán is pont ilyen sütiket kínáltak. A minőségükkel azonban nem volt semmi probléma, egy rendes cukrászdában is elmentek volna, és, nem utolsósorban, az áruk háromnegyedrészét a horvát állam állta.

Ebben a sorozatomban a horvátországi diákélet apróságait fogom bemutatni a leendő ösztöndíjasoknak és az esetleges érdeklődőknek. Sorozatom első része a horvát kollégiumi ellátásról fog szólni, vagyis hát inkább arról, hogy miért tudják a horvátok ezt (is) jobban csinálni, mint a magyarok.

Naszóval. Zágrábban négy jelentősebb kollégium van, a Cvjetno Naselje (aka Cvjetno), az Ante Starčević (aka Šara), a Lašćina és a Stjepan Radić (aka Sava). A legkisebb kollégium a 10 épületből álló Lašćina (480 férőhely) a 3 épületből (pavilonból) álló Šara (1100 férőhely), s őt követi a 8 épületből álló Cvjetno (1750 férőhely). A legtöbb férőhelyet azonban mégiscsak a Sava nyújtja, amely 9 pavilonjában több, mint 3500 diáknak ad otthont. (Van még egy kisebb diákotthon is, amely Ivan Meštrovićról kapta a nevét, és 280 férőhelyes.) Színvonalban a közelmúltig a nemrégiben felújított Cvjetno számított a legjobbnak, de informátoraim szerint nemrég felújították a Šarát, ami így átvette a vezetést színvonalban. Az újonnan felújított szobák ugyanis teljes kényelmet kínálnak, vadiúj bútorokkal felszereltek, és hűtőszekrény is található bennük. (További infókat nem tudok mondani, mert a beszélgetés e pontján elhúzott egy limuzin a Körúton, és nekem elkalandoztak a gondolataim.)
Az, hogy a külföldi diákok hova kerülnek, leginkább attól függ, hogy hol van szabad férőhely. Az én évfolyamom előtti generáció a Cvjetnón üdülhetett, én és évfolyamtársaim viszont a Saván tölthettük egyetemi éveink legkellemesebb tavaszi félévét.

A Sava borsa: balra a főépület, előre a központi sétány, jobbra a pavilonok kezdődnek

A horvát egyetemisták többsége kétágyas szobában lakik. A szobában a két ágyon kívül két íróasztal, két beépített szekrény, és még annyi hely található, hogy egyik szobatárs se halálozzon el oxigénhiányban, ha történetesen mindketten a szobában tartózkodnak. A berendezés állapota (a kollégiumtól függően) a jó és a tűrhető között váltakozik, ugyanakkor a tűrhető szint is minden esetben meghaladja a magyarországi kollégiumok szintjét. Így volt ez a Saván is. (Elbeszélői múltam a 2007-es év tavaszi félévének állapotait ismerteti.) Én itt egy nem-felújított pavilonban kaptam szállást, ahol a berendezés leginkább a "tűrhető" környékén mozgott. Nagy-nagy pluszt jelentett viszont, hogy valamennyi szobában volt internet-elérési lehetőség, méghozzá egy WiFi-alapú technológiával megoldva, ami nagyon laptopbarát volt.
A Saván a pavilonok többsége koedukált volt, a földszinten és az első emeleten laktak a fiúk, a második és a harmadik emeleten pedig a lányok. Ennek megfelelően minden emeleten csak egy zuhanyzó és vécé volt (minden folyosóra 1-1). (Ezzel önmagában nem is lett volna gond, ha nem lett volna az a fennforgás, hogy ösztöndíjas különítményünkből két lány egy fiúknak fenntartott emeleten kapott helyet, akik minden egyes alkalommal csúnya traumákat éltek át vécére menéskor ... viszont állítólag így könnyen ment a pasizás. Na nem a koedukált vécék miatt :P )

Szemben a nemrég felújított 5. és a 6. pavilon, jobbra a kávézó. Elöl asztalok és székek is szoktak lenni, de a kép nyáron készült, amikor az egész hóbelevanc zárva volt.

A Sava 9 pavilonja kör alakban helyezkedett el, akár a virág szirmai, a porzó és a bibe helyén pedig egy nagyméretű központi helyiség volt található. A két menzán kívül volt itt konditerem, bolt, mozi, pizzéria, sőt egy cukrászda is. Az épület legbelső részében volt a különböző partiknak, koncerteknek otthont adó Pauk nevű terem. A kollégium tehát minden fontos igényt kielégített, ám mégis volt két idegesítő hiányossága.

Az egyik fontos hiányosság az volt, hogy a Saván nemcsak a szobákban nem volt hűtőszekrény, de (a magyarországi szokásoktól eltérően) a konyhában sem, így a kreatív délszlávok a hűtés kérdését úgy oldották meg, hogy a romlandó termékeket az ablakban tárolták. Ennek az -- általunk csak balkáni hűtőszekrénynek nevezett -- refrigerálási technológiának azonban megvoltak a maga korlátai, ugyanis ahogy melegebb lett az idő, úgy romlott meg egyre gyakrabban az ablakban felejtett ivójoghurt. (Szerencsére azonban nem voltunk annyira ráutalva a balkáni hűtőszekrényre, mert a kollégium menzája elég jó volt, olyan kaják is voltak, amiket még én is megettem, így többnyire ott étkeztünk.)
A másik idegesítő featúra az volt, hogy a 3500 embernek otthont adó komplexum szolgáltatóközpontjából a mosodát valamilyen oknál fogva kihagyták. Szerencsére azonban a szemközti lakótelepen az internet-kávézó tulajdonosa felfedezte a piaci részt, és sebtiben nyitott is egy mosodát, ahonnan a reggel bevitt ruhákat este már illatosan, gondosan összehajtogatva és kivasalva (!) vihettük haza. (Azt hiszem, még soha nem néztem ki olyan skatulyából kihúzottan, mint akkoriban.)

Én a harmadikon laktam...

Végül, a kollégium még két fontos "alkotórésszel" rendelkezett. A kollégium mellett húzódó főútnál fekvő két kávézó, a Petica és a Roko ugyan hivatalosan nem tartozott a kollégiumhoz, de az itteni kávézgatások és esti partik ugyanúgy része voltak a diákéletnek, mint a sorbanállás a menzán, a bagózás az egyetem folyosóin (bizony, Horvátországban ilyet is lehet..ett akkor még), vagy a másnapos ébredezés másnap reggel a szobánkban, miközben a hitbuzgó horvát szobatársnő a reggeli misén énekli a zsoltárokat. A Rokóban szerdánként dalmát parti volt, ilyenkor egy Antonio nevű kopaszra borotvált, mérsékelten jó hangú Dalmatino nyomta a muzički šo-t, többnyire Gibonni- és Oliver Dragojević-számokat, meg egyéb könnyűzenei érdekességeket. A kontinentális Horvátországról érkezett kollégistákat a csütörtöki Peticás buli volt hivatott megszólítani, ahova is csütörtök este egy tamburás zenekar érkezett, akik hajnali háromig nyomatták a többé-kevésbé tradicionális horvát tamburica-muzsikát. (Valaki el tudja képzelni, hogy magyar egyetemisták magyarnótára fergetegeset partizzanak? Na ugye... Bármennyire is furcsán hangzik ez a magyar közönségnek, odakint ez egyáltalán nem volt sem anakronisztikus, sem furcsa.)

A Sava további előnye a jó közlekedés. A 17-es és az 5-ös villamos közvetlenül a kollégium kapuja előtt áll meg, de pár perc sétára található a 4-es villamos, illetve a hozzá tartozó, hivatalosan a Savski most, nem hivatalosan az Okretište (Forduló) nevet viselő végállomás is, ahol több éjjel-nappal nyitva tartó pékség is van, ahol az alkoholmaratonokban megfáradt egyetemisták friss pizzával és burekkel verhették el éhüket.

A következő részben a horvát diákétkeztetés izgalmas világáról fogok beszámolni. Ugye már ti is annyira várjátok, mint én? :P

Aki már járt a horvát tengerparton, az biztosan kipróbálta a csevapokat, a pljeskavicát és társait... de nem fogja megbánni, hogyha merészebb gasztronómiai kalandokra is vállalkozik.

Tavaly nyáron egy műfordító ismerősömmel Dubrovnikban alaposan kielemeztük, mit hogyan érdemes enni a horvát tengerparton. Ő fölvilágosított, hogy a legnemesebb horvát tengeri halak az aranykeszeg (orada), a tengeri fogas (zubatac) és a tengeri sügér (brancin). Hogyha igazán jót akarunk enni a horvát tengerparton, mindenképpen érdemes kipróbálni.

A halak mellett érdemes kipróbálni más tengeri herkentyűket is. A magyar gyomor hagyományosan idegenkedik tőlük, pedig igazából nagyon enyhe, kellemes ízük van. Kedvencem, a lignja tulajdonképpen tintahal, pontosabban nem is tintahal, hanem, mint ahogyan fent említett műfordító ismerősöm felvilágosított, kalmár.

A lignje na buzaru szintagma pikáns ízű szószban párolt kalmárra utal; a pikáns szósz úgy készül, hogy a kalmárokat fokhagymás-petrezselymes olivás olajon pirítják, majd paradicsomszószt és bort adnak hozzá.

A na pariški nevű elkészítési mód annak felel meg, amit magyarul úgy hívunk, Orly módra; a na žaru pedig rostonsültet jelent; ilyenkor a kalmárokat gyakran fokhagymával is fűszerezik.

Érdemes megkóstolni a polipból (hobotnica) készült specialitásokat is. Novalján egészen különleges módon, sajátos burgonyás alapon készítik a polipot (hobotnica s krumpirom), mindenképpen érdemes kipróbálni, ha arrafelé járunk.

A tengeri herkentyűk kiváló kísérője a blitva. Ez a köretfajta voltaképpen törtkrumplival összekevert párolt mángold (ami ízhatásában leginkább a spenóthoz hasonlít).

A mai napon korszakalkotó gasztronómai felfedezést tettünk (pontosabban csak a vőlegényem): megtaláltuk a horvát joghurt tökéletes magyarországi megfelelőjét. A horvát joghurt ugyanis teljesen más, mint a kis hazánkban hasonló néven futó tejtermék: folyékony, iható konzisztenciájú, viszont érezhetően markánsabb ízű... és sokkal jobban passzol mindannyiunk kedvenc délszláv ínyencségéhez, a burekhez, mint a magyar joghurt valaha is. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a tökéletes horvát joghurt voltaképpen egy magyar kefír, egész pontosan a Milli Janga kaukázusi kefír.

A dolog előzménye az volt, hogy nemrég Zágrábban jártam a vőlegényemmel, azzal a nem titkolt céllal, hogy őt is bevezessem a horvulás csodálatos világába. (Neki meg az volt a már inkább titkolt célja, hogy megkérje a kezem, de ez már egy másik történet. :) ) A vőlegényemről tudni kell, hogy a natúr joghurtot nem igazán szereti, a kefírt meg kifejezetten utálja, de aztán rádumáltam, elmagyaráztam neki, hogy márpedig a burek joghurttal az igazi -- így ő is rávette magát, és nemsokára beinvesztáltunk egy-egy túrós burekbe és egy-egy üveg joghurtba. Aztán kerestünk egy kedves kis parkot, ledobtuk magunkat egy padra, és betermeltük a bureket, a vőlegényem pedig korszakalkotó felfedezést tett: 1) a burek finom 2)  tulajdonképpen a joghurt is egész finom, főleg a horvát joghurt 3) a burek joghurttal pedig egyenesen mennyei, és ez a felfedezés fenekestül felforgatta az egész gasztronómiai világképét.
A hazatérésünk után természetesen el kellett vinnem az Első Számú Budapesti Burekezőbe, ahol azon nyomban fel is vásároltuk a fél készletet... de nagy csalódásunkra csak magyar joghurtot árultak, ami korántsem csúszott olyan jól. Pontosabban nem is csúszott, inkább tömbként remegett a pohárban. A vőlegényem azonban nem hagyta annyiban a problémát, máris leugrott a boltba, és felvásárolta az összes félfolyékony tejterméket. A vizsgálat során kiderült, hogy az Athina által is alkalmazott Danone Activia is jó pótlék (igaz, ő nem horvát, hanem bolgár joghurtpótlékot keresett, de feltételezem, hogy nincs köztük akkora különbség), de az optimális megoldás mégis a Milli Janga.

Jó burekezést mindenkinek. Természetesen horvátmagyar joghurtkefírrel. :P

A burek, ha egyáltalán hasonlítani lehet valamihez, leginkább a mi rétesünkhöz hasonló, de a tésztája annál vastagabb -- fölül pirosra sült és ropogós, belül ellenben puha, és finom töltelékkel van megtöltve. A burek original editionje túróval (sa sirom) vagy darált, hagymán pirított marhahússal (s mesom). Horvátországban szinte minden pékségben árulnak ilyet, egyszer érdemes kipróbálni. Megvásárolni a jóféle, pekara, pekarna és pekarnica neveken egyaránt futó horvát pékségekben lehet -- Zágrábban gyakorlatilag minden sarkon van ilyen; a szerző titkos tippje a Petrinjska 77 alatt lévő hostellel szembeni aprócska pékség, ahol kiváló, friss bureket mérnek, de ha máshova térünk be, akkor sem fogunk nagyot csalódni.

Ha azt látnánk, hogy a burek nincs kitéve a pultba a többi sütemény között, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: mivel a burek csak frissen jó, ezért a legritkább esetben rakják ki az üveges pult mögé, de ha kérjük, bárhol hoznak egy negyednyi forró, frissen sült adagot a hátsó helyiségből, általában 10-12 kunáért.

A kezdő fogyasztó jobb, ha óvatosan bánik a burekkal, mert roppant laktató, teljesen eltelik vele az ember. sajnos nem tartozik a kalóriaszegény ételek közé, de mivel jóval kevesebb is elég belőle, sokkal olcsóbban lakhatnak vele jól Árpád apánk hosszas városnézésben/napozásban/fürdésben megéhezett leszármazottjai, mintha beülnének valami hamburgerdílerhez. Arról nem is beszélve, hogy meki meg börgi az egész világon van, burek viszont ... egyszóval érdemes kihasználunk az alkalmat.

Nos, azok kedvéért, akik idén már nem fognak eljutni Horvátországba, elárulok egy titkot: a bureket budapesten is megkóstolhatjuk, méghozzá egy, a Nyugatitól mindössze tíz percre eső pékségben (Hegedűs Gyula u. 20). az üzlet tulajdonosa egy vajdaságból elszármazott magyar pék, akinek a termékei sokat látott bétatesztereink szerint is megütik a horvátországi burek minőségét. Többféle ízben is készítenek bureket, húsos és túrós mindig van, a bátrabbak kísérletezhetnek a spenótos-juhtúrós és a sonkás-gombás sajtos változattal is, de vannak édes töltelékkel készített burekek is (ami kissé bizarrul hangzik ugyan, mert a burek tésztája inkább sós, de a meggyes burekjük egyáltalán nem volt rossz, sőt).

Időközben egy másik burekelosztó hely is nyílt, ez az Oktogonhoz esik inkább közel, ez a Király Pék, más néven a Pavlovity pékség. (1060 Budapest, Király utca 75.) Ez a hely inkább horvát érdekeltségű, olyannyira, hogy Franck kávét is lehet kapni (ez minden kroatofil kedvenc kávémárkája ugyebár). A kávé miatt ajánlott felkeresni, de a burekjuk sajnos elég változó minőségű ... itt nem sütnek olyan gyakran bureket, és ha már csak az utolja marad, az nem olyan élvezetes. De egy próbát mindenképp megér.

Bár a ma használt horvát címert 1990-ben tervezte egy neves horvát grafikus-dizájner, az eredetijét képező ősi horvát címer valójában európa legrégebbi címerei közé tartozik. A horvát címer egy központi pajzsból áll, amelyen öt kisebb pajzs alkot koronát, és gyökerei a horvát történelem legrégebbi időszakába nyúlik vissza.

A mai horvát címer mintájául szolgáló címer először 1491-ben jelenik meg a Perović család címerének részeként, amely a senji katedrálisban látható családi sírkövön látható először. A legrégebbi horvát címer (4x4-es piros-fehér pepita) az ausztriai innsbruckban található friedrichstraße 35 szám alatti házán jelenik meg, ami egykor a városbíró tulajdonában állt. Bár ez a horvát címer nem a heraldikai ősidőkből származik, ez a példány arra enged következetni, hogy annak története igen régi időkre nyúlik vissza.

A piros-fehér(ezüst) kockás központi pajzs neve horvátul šahovnica, vagyis sakktábla. Ez a motívum kifejezetten mint horvátország szimbóluma először 1508-ben jelenik meg, III. Habsburg Frigyes Hans Burgkmair portréját. A Habsburg Ferdinánd király megkoronázását a horvát országgyűlés (sabor) által jóváhagyó dokumentumon pedig egy teljes, 8x8 mezős sakktábla található.

a Szt. Lucia-templomban talált šahovnica -- 1494 előttről

A legenda szerint a sakktábla-motívum onnan ered, hogy a velencei rabságban sínylődő Držislav horvát király (de időnként Suronja nevét is szokták említeni), leült sakkozni a ii. Orseolo Péterrel, a velencei dózsével, akit mind a háromszor legyőzött, és ezáltal visszanyerte a szabadságát -- egyes verziók szerint a dalmát városok fölötti ellenőrzés jogát is. Ennek emlékére került a címerbe a sakktábla. A színek eredetét többféleképpen is magyarázzák; a legelterjedtebb az a magyarázat, hogy a vörös és a fehér az egykori vörös és fehér horvátok
törzsét jelképezte, de ez az elképzelés történelmileg nincs alátámasztva.

A pénztárcámon is fehér kockával kezdődik a minta -- igaz horvát vagyok, vagy gaz usztasa? :)

Számunkra lényegtelen apróságnak hathat, de a horvátoknál sokáig parázs vita ment arról, hogy milyen színű legyen a sakktábla első kockája. Egyesek szerint a fehér (ezüst) kockával kezdődő címer az igazi, a piros kockával kezdődő címer pedig nemzetrontó hamisítvány, mert ezt akkor használták, amikor Horvátország más nemzetek fennhatósága alatt élt. Mások szerint viszont a fehér kockával kezdődő címer használata az egykori nácibarát horvát (usztasa) kormányra, és ezért az önkényuralmi jelképnek minősül. A szakértők véleménye szerint ennek a vitának nincs alapja, a horvát történelem során ugyanis mindkettőféle címer használatára van példa.

A mai címert 1990. december 21-én fogadták el hivatalosan. A pajzs ugyan már
részeiben korábban a magyar uralkodók címerében is megjelent, az új horvát zászlón látható címert mégis tervezni kellett -- a ma használt címer Miroslav Šutej tervezőgrafikus alkotása.

Horvátország jelenlegi címere

A piros-fehér pepita főcímeren öt kisebb címer látható. Ezek mind Horvátország történelmi régióit szimbolizálják. Ha balról jobbra haladunk, akkor az első címeren egy hatágú sárga csillagot látunk, amely az Esthajnalcsillagot jelképezi. Alatta egy fekvő fehér félhold látható és mindennek kék háttere van. Ez a címer Zágrábot és Közép-horvátországot szimbolizálja. Ez volt a legrégebben ismert horvát címer, ami már a 13. században is megjelent különböző síremlékeken és pénzérméken, és később az illír mozgalom is ezt vette át, mint szimbólumot.

A második pajzson két vörös sáv látható sötétkék háttérrel. Ez a Raguzai Köztársaság, a mai Dubrovnik ősi címere, amelyet még az Árpád-házi királyok adományoztak a városnak. A harmadik címeren kék háttér előtt három arany leopárdfej látható, egy alul, kettő felül. Ezt a 13. században a magyar Anjou-dinasztia uralkodói adományozták Dalmáciának. A negyedik címeren egy arany színű kecskét láthatunk, amelynek patái és szarva vörös színű. A sötétkék pajzsra festett alakzat Isztria jelképe. Az utolsó kék címer Szlavónia szimbóluma. A két fehér sáv a Drávát és a Szávát szimbolizálja, amely a történelmi régió egykori északi és déli határát jelöli. A két sáv közötti fehér mezőn egy fekete menyét szalad át (amelyet egyébként horvátul kunának neveznek, amely az ország nemzeti valutája). efelett egy hatágú sárga csillag látható. ezt a címert III. Ulászló magyar és cseh király adományozta Szlavóniának 1496-ban.

Sestinei esernyők a zágrábi piacon

Mivel a horvátok a multikat még mindig nem nagyon engedték be a piacra, ezért feltűnhet, hogy a boltokban nem nagyon találjuk a Magyarországon megszokott márkákat, hanem főleg horvát gyártmányú termékekkel találkozhatunk. (Ahogyan ezt egy ismerős ismerőse kimagyarázta volt: „Minden gagyi”.) Aggodalomra azonban semmi ok, a horvát termékek nagy része ugyanis legalább olyan jó, vagy még jobb is, mint a nyugati versenytársaké; a Podravka, a Dukat, a Kraš és társaik termékei bármely multi termékével felveszik a versenyt. Az alábbi cikk bemutatja, melyek azok a termékek, amiket Horvátországban jártunkkor bátran bepakolhatunk a kosarunkba.

• Ásványvizek – Horvátország ásványvizei, csakúgy, mint a magyarországiak, kiváló minőségűek. Egyes forrásaink szerint azonban a magyar ásványvíz-ízekhez szokottak esetenként túl sósnak találhatják őket; aki egy bizonyos márkához ragaszkodik, a legjobban teszi, ha Magyarországról hoz magával.
• Cedevita – Ez a vitaminokkal dúsított üdítőitalpor a horvátok egyik kedvenc itala (a kollégiumi szobatársnőmnek gyakorlatilag a kizárólagos táplálékát jelentette). Ízhatásában a Plusssz pezsgőtablettákra emlékeztet, ám ennek ellenére a horvátok meglepően extenzíven fogyasztják (még a tengerparti bárokban is lehet kapni, ahol pedig minden normális ember drága koktélokat konzumál). Különböző ízekben elérhető, forrásaink egyedül a citromosat nem ajánlják.
• Cockta – Ez az üdítőital, a szlovákiai Kofolához hasonlóan, a rothadó nyugati kapitalizmus emblematikus italának szocialista koppintása/újraértelmezése, amely ízre szerintem lényegesen jobb is, mint az eredeti. A gyártó szerint előnye, hogy nem tartalmaz koffeint, számomra, a függő számára, ez inkább hátrány.
• Csokoládé és aprósütemények – A zágrábi Kraš édesipari gyár termékei akármelyik nyugati csokoládémárkával felveszik a versenyt; különösen ajánlom a Dorina táblás csokikat, amelyekből az én személyes kedvencem az eperdarabokkal dúsított fehércsokis változat, de a narancsos-kekszes tejcsokis Dorinát is érdemes kipróbálni. A kevésbé ismert édesipari termékek sem fognak csalódást okozni. A bonbonok közül a Bajadera nem egy kroatista ismerősöm kedvence.
• Felvágottak, szalámik – a Gavrilović a horvátoknál a mi Pickünkhöz hasonló nemzeti húskészítmény-márka, érdemes kipróbálni ezeket a termékeket.
• Kulen – Ez a kiváló minőségű szárított húsból készített, paprikás felvágott-fajta (leginkább a mi téliszaláminkra emlékeztet, de nem az) ugyan nem kifejezetten dalmát specialitás, hanem Szlavóniából ered, de ha már arra járunk, érdemes kipróbálni.
• Ledo – Az ismert horvát jégkrémmárka bármelyik sokat sztárolt olasz jégkrémet kenterbe ver. Nekem többen is ajánlották a Ledo Šlag kipróbálását.
• Péksütemények – A volt jugoszláv államokban élő emberek tudják, milyen a jó péksütemény; az ő szemüket nem lehetne olyan száraz levelestésztás vackokkal kiszúrni, mint amilyet a pesti metró aluljárójában terítenek. Térjünk be bátran egy pékségbe (ami pekara, pekarna vagy pekarnica néven üzemel, bár a horvát nyelvvédők szerint csak az első és az utolsó opsön a helyes), és próbáljuk ki a helyi különlegességeket (elsősorban a burekot).
• Tejtermékek – Horvátországban a tejtermékek készítésének és fogyasztásának sokkal nagyobb hagyománya van, mint nálunk (a volt barátom, aki a Szerémségből származik, azt állította, hogy annak idején a kollégiumban minden nap maga kotyvasztotta a napi betevő aludttejet), ennek megfelelően a tejtermékek is sokkal jobb minőségűek, és sokkal nagyobb választékban állnak rendelkezésre, mint nálunk. Bátran próbáljuk ki őket, nem fognak csalódást okozni!

A Jarun-tó partján Zágrábban

Ha nem Dubrovnikba utaznék, és nem lenne már lefoglalva a repülőjegyem, alighanem én is busszal utaznék az Adriára; nem csak azért, mert Budapestről akár 8 és fél óra alatt a tengerparton lehetünk, hanem azért is, mert így juthatunk el a legtöbb adriai településre. Ha Magyarországról utazunk, a jegyek 16000 (diákoknak 14000) forinttól kezdődnek. Zágrábban átszállva utunkat rugalmasabban tervezhetjük, és a költségeket akár 12000 forintig is lenyomhatjuk.

Magyarországról, a Volánbusszal

Nyáron Horvátországba a Volánbusz két járatával is eljuthatunk; az Adria Expressz és a Dalmát Expressz június 22. és szeptember 15. között közlekedik. Nagy előnyük, hogy a vonatnál lényegesen, 5-6 órával rövidebb idő alatt teszik meg az utat, ugyanakkor viszont néhány ezer forinttal drágábbak is a vonatos alternatívánál. További előny, hogy a Volán járatain diákkedvezményt is igénybe vehetünk, ez azonban kevéske, alig 10%-ot jelent. Hátrányuk viszont, hogy csupán hetente egyszer indulnak.
Szemben a vonatos alternatívákkal, a budapesti Népligetből induló Dalmát Expressz mindössze 10 és fél óra alatt dönget le Splitbe. Előnye, hogy este 19:30-kor indul, tehát a vidékiek is könnyen elérhetik. Hátránya viszont, hogy csak hetente egyszer, péntekenként indul. A busz Siófok, Nagykanizsa, Letenye, Zadar, Biograd, Vodice, Sibenik, Primosten, Trogir, Kastel Stari és persze Split városokban áll meg.

Az isztriai tengerpartot megcélzó, Porečig közlekedő Adria Expressz szombatonként reggel 6 órakor indul, szintén a Népligetből, így a vidékről érkezők jóval neccesebben érhetik el; a busz ugyanakkor Siófok, Nagykanizsa és Letenye városokban is megáll, így itt is meg lehet kísérelni a csatlakozást (bár szerintem a rossz magyar centralizált csatlakozás miatt a vidékiek többsége így sincs sokkal beljebb). A menetidő itt is lényegesen kedvezőbb a vonaténál, Rijekába 14:30-kor, tehát 8 és fél óra alatt érkezhetünk meg. A busz egyébként Horvátországban Rijeka, Opatija, Pula, Vrsar és Poreč városokban áll meg.
Bár a honlap kissé megtévesztő módon ennél jóval alacsonyabb árakat emleget, ne dőljünk be neki: a teljes árú retúrjegy Rijekáig és Opatijáig 15900 forintba, az összes többi városig pedig 17900 forintba kerül; a diákjegy nem lényegesen olcsóbb, 14310 forint, illetve 16110 forint.
A Volánbusz (egyébként meglepően korszerű, áttekinthető és jól felépített) honlapján számos egyéb szolgáltatás is a rendelkezésünkre áll. A honlapon például online jegyvásárlás is igénybe vehető, amelynek azonban elég nagy szépséghibája, hogy a jegyeket csak a Népliget állomáson lévő nemzetközi jegypénztárban lehet átvenni (a jegyvásárlás után leghamarabb 3 órával, legkésõbb a járat indulása elõtt 30 perccel.) A jegyünkért dombornyomott bankkártyával fizethetünk.
Zágrábi átszállással

A Volánbusz által kínált lehetőségek akkor működhetnek jól, ha egy frekventált nyaralóhelyre igyekszünk; ha azonban úgy döntünk, hogy a nyaralásunkat a napfényes Kroáciában nem a legfrekventáltabb területeken kívánjuk eltölteni (vagy éppen nem a partvidékre, hanem egy szigetre igyekszünk), akkor az utazással is nagyobb gondunk lesz. Ilyenkor a legjobb választás (a kocsin kívül, persze) az, ha vonattal leutazunk Zágrábig (Zágrábba Magyarországról sajnos nem lehet busszal utazni), és ott az Autóbuszpályaudvaron átszállunk egy horvátországi buszra.
Ha ezt a megoldást választjuk, jó, ha tudjuk, hogy a zágrábi vonatok (erről bővebben a vonatos cikkben olvashatunk) a Főpályaudvarra (Glavni kolodvor) futnak be. A Főpályaudvarral szemben egy nagy villamosmegálló található, innen a 2-es (Savišće felé tartó), illetve a 6-os (Sopot [bizony] felé tartó) villamossal juthatunk át a mindössze 2 megállónyira (tehát “háztól házig” kb. 15 percre) lévő Autóbuszpályaudvarra (Autobusni kolodvor). Ha félünk, hogy eltévedünk, nyomtassuk ki és vigyük magunkkal a zágrábi villamoshálózat térképét.

A zágrábi buszpályaudvar, honlapja tanúsága szerint, egyike a legnagyobb és legmodernebb hasonló létesítményeknek Közép-Európában, ennek megfelelően elég nagy forgalmat bonyolít; nyáron a nagyobb tengerparti városokba óránként indulnak autóbuszok, még az éjszakai órákban is, aminek köszönhetően indulásunkat könnyen igazíthatjuk a vonathoz. Megéri ezt az opciót választani, mert ugyan a vonatnál némileg drágább, de ugyanazt az utat lényegesen gyorsabban teszik meg, és ezáltal sokkal több helyre eljuthatunk: Horvátországban Pula, Rovinj, Poreč, Rijeka, Cres, Crikvenica, Krk, Zadar, Biograd, Split, Trogir, Šibenik, Vodice, Makarska, Dubrovnik, Metković, Ploče, és Korčula városokban található buszpályaudvar.
Magyarországtól eltérően Horvátországban a távolsági buszok üzemeltetését nem egy nagy, központosított vállalat, hanem sok kicsi helyi érdekű cég végzi, ily módon az utazás időtartama, útvonala, megállóhelyei, na és a jegyárak igencsak változatosak lehetnek. A legjobb, ha magunk nézünk utána a kívánt útvonalnak a zágrábi Autóbuszpályaudvar menetrend-adatbázisában.

Az információ és a jegyfoglalás a +385 1 6612 789 számon vehető igénybe; a telefonos foglalás díja 9,7 kuna. Ezen kívül a magyarországi turistáknak még egy 7 kunás állomás-adót is ki kell fizetniük, ha busszal kívánnak utazni.
Korábbi példáinknak megfelelően ismét a Zágráb-Rijeka és a Zágráb-Split útvonalakat fogjuk részletesebben bemutatni. Rijekába busszal akár 2 óra alatt is leérhetünk, de inkább a 2 és fél és a 3 órás időtartamok a jellemzők. Az egyirányú buszjegy (a retúrt a honlap sajnos nem mutatja) ára 87 és 132 kuna között van. A Splitbe való utazás időtartama 5 és 6 óra közötti lehet, itt az egyirányú buszjegy ára 150 és 180 kuna között alakul. Ha ehhez hozzávesszük a Budapest-Zágráb menetjegy 7200 Ft-os árát, akkor az ilyen módon megtervezett utazásokat akár 12000 forintból is ki lehet hozni.

Amennyiből Zágrábból Splitbe vonat helyett busszal utazunk, a vonatos cikkben bemutatott példa a következőképpen fog festeni:

• 8:05: Keleti PU (Venezia Euronight)
• 13:43: Zagreb Glavni Kolodvor (A retúrjegy ára: 7200 Ft)
• Másfél órás kávészünet Zágrábban
• 14:15: Zagreb Autobusni Kolodvor
• 19:15: Split (Az egyirányú jegy ára 180 kn, kb. 6000 Ft)
• Összidő: kb. 11 óra.
• Összköltség: kb. 13 000 Ft (visszafelé menet további 6000 Ft-tal kell számolnunk, így az összköltség 18000 Ft lesz.)

Hasznos linkek:

Croatiabus

Autotrans - Rijeka

Promet - Split menetrend

Buszpályaudvar - Split

Liburnija - Zadar

Panturist - Eszék

Autotrans - Brac

Libertas - Dubrovnik

Promet - Pula

A zágrábi Autóbuszpályaudvar honlapja (angolul)

A zágrábi Autóbuszpályaudvar menetrend-adatbázisa (angolul, bár egyes részei a rossz honosítás következtében horvátul maradtak)
Zágrábi villamosvonalak

A zágrábi villamoshálózat térképe (pdf)

13 éves koromban, egy tengerparti nyaraláson történt. Éppen a focivébé éve volt, mindenhol piros-fehér kockák és horvát zászlók lobogtak ... én pedig szerelmes lettem. Horvátországba és a horvátokba. És a szerelem azóta is tart, pedig időközben megtanultam horvátul, elvégeztem a horvát szakot, beleszerettem néhány horvát pasiba, aztán kiszerettem belőlük, sőt, egy ideig Zágrábban is éltem.

Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy másokkal, veletek is megosszam azt a sok igazán különleges élményt, tapasztalatot, bennfentes információt, amit Horvátországgal kapcsolatosan összeszedtem. Tulajdonképpen mindazt, ami a turistaprospektusokból kimaradt, de azt is, amit senkinek se jutna eszébe beleírni. Témamegjelölés...nos, az nemigen van. Csak közölni szeretném mindazt, amit a horvátokról tudni érdemes... légyen bár a téma a gasztronómia, a horvát kultúra, történelem, vagy egyszerűen a horvátországi kollégiumi viszonyok -- csak remélve, hogy másokra is át tudom ragasztani a rajongásom, és hogy a segítségemmel olyan sarkait ismerhetitek meg Horvátországnak, amire nem is gondoltatok volna. Tartsatok velem!