Ebben a sorozatomban a horvátországi diákélet apróságait fogom bemutatni a leendő ösztöndíjasoknak és az esetleges érdeklődőknek. Sorozatom első része a horvát kollégiumi ellátásról fog szólni, vagyis hát inkább arról, hogy miért tudják a horvátok ezt (is) jobban csinálni, mint a magyarok.
Naszóval. Zágrábban négy jelentősebb kollégium van, a Cvjetno Naselje (aka Cvjetno), az Ante Starčević (aka Šara), a Lašćina és a Stjepan Radić (aka Sava). A legkisebb kollégium a 10 épületből álló Lašćina (480 férőhely) a 3 épületből (pavilonból) álló Šara (1100 férőhely), s őt követi a 8 épületből álló Cvjetno (1750 férőhely). A legtöbb férőhelyet azonban mégiscsak a Sava nyújtja, amely 9 pavilonjában több, mint 3500 diáknak ad otthont. (Van még egy kisebb diákotthon is, amely Ivan Meštrovićról kapta a nevét, és 280 férőhelyes.) Színvonalban a közelmúltig a nemrégiben felújított Cvjetno számított a legjobbnak, de informátoraim szerint nemrég felújították a Šarát, ami így átvette a vezetést színvonalban. Az újonnan felújított szobák ugyanis teljes kényelmet kínálnak, vadiúj bútorokkal felszereltek, és hűtőszekrény is található bennük. (További infókat nem tudok mondani, mert a beszélgetés e pontján elhúzott egy limuzin a Körúton, és nekem elkalandoztak a gondolataim.)
Az, hogy a külföldi diákok hova kerülnek, leginkább attól függ, hogy hol van szabad férőhely. Az én évfolyamom előtti generáció a Cvjetnón üdülhetett, én és évfolyamtársaim viszont a Saván tölthettük egyetemi éveink legkellemesebb tavaszi félévét.
A Sava borsa: balra a főépület, előre a központi sétány, jobbra a pavilonok kezdődnek
A horvát egyetemisták többsége kétágyas szobában lakik. A szobában a két ágyon kívül két íróasztal, két beépített szekrény, és még annyi hely található, hogy egyik szobatárs se halálozzon el oxigénhiányban, ha történetesen mindketten a szobában tartózkodnak. A berendezés állapota (a kollégiumtól függően) a jó és a tűrhető között váltakozik, ugyanakkor a tűrhető szint is minden esetben meghaladja a magyarországi kollégiumok szintjét. Így volt ez a Saván is. (Elbeszélői múltam a 2007-es év tavaszi félévének állapotait ismerteti.) Én itt egy nem-felújított pavilonban kaptam szállást, ahol a berendezés leginkább a "tűrhető" környékén mozgott. Nagy-nagy pluszt jelentett viszont, hogy valamennyi szobában volt internet-elérési lehetőség, méghozzá egy WiFi-alapú technológiával megoldva, ami nagyon laptopbarát volt.
A Saván a pavilonok többsége koedukált volt, a földszinten és az első emeleten laktak a fiúk, a második és a harmadik emeleten pedig a lányok. Ennek megfelelően minden emeleten csak egy zuhanyzó és vécé volt (minden folyosóra 1-1). (Ezzel önmagában nem is lett volna gond, ha nem lett volna az a fennforgás, hogy ösztöndíjas különítményünkből két lány egy fiúknak fenntartott emeleten kapott helyet, akik minden egyes alkalommal csúnya traumákat éltek át vécére menéskor ... viszont állítólag így könnyen ment a pasizás. Na nem a koedukált vécék miatt :P )
Szemben a nemrég felújított 5. és a 6. pavilon, jobbra a kávézó. Elöl asztalok és székek is szoktak lenni, de a kép nyáron készült, amikor az egész hóbelevanc zárva volt.
A Sava 9 pavilonja kör alakban helyezkedett el, akár a virág szirmai, a porzó és a bibe helyén pedig egy nagyméretű központi helyiség volt található. A két menzán kívül volt itt konditerem, bolt, mozi, pizzéria, sőt egy cukrászda is. Az épület legbelső részében volt a különböző partiknak, koncerteknek otthont adó Pauk nevű terem. A kollégium tehát minden fontos igényt kielégített, ám mégis volt két idegesítő hiányossága.
Az egyik fontos hiányosság az volt, hogy a Saván nemcsak a szobákban nem volt hűtőszekrény, de (a magyarországi szokásoktól eltérően) a konyhában sem, így a kreatív délszlávok a hűtés kérdését úgy oldották meg, hogy a romlandó termékeket az ablakban tárolták. Ennek az -- általunk csak balkáni hűtőszekrénynek nevezett -- refrigerálási technológiának azonban megvoltak a maga korlátai, ugyanis ahogy melegebb lett az idő, úgy romlott meg egyre gyakrabban az ablakban felejtett ivójoghurt. (Szerencsére azonban nem voltunk annyira ráutalva a balkáni hűtőszekrényre, mert a kollégium menzája elég jó volt, olyan kaják is voltak, amiket még én is megettem, így többnyire ott étkeztünk.)
A másik idegesítő featúra az volt, hogy a 3500 embernek otthont adó komplexum szolgáltatóközpontjából a mosodát valamilyen oknál fogva kihagyták. Szerencsére azonban a szemközti lakótelepen az internet-kávézó tulajdonosa felfedezte a piaci részt, és sebtiben nyitott is egy mosodát, ahonnan a reggel bevitt ruhákat este már illatosan, gondosan összehajtogatva és kivasalva (!) vihettük haza. (Azt hiszem, még soha nem néztem ki olyan skatulyából kihúzottan, mint akkoriban.)
Én a harmadikon laktam...
Végül, a kollégium még két fontos "alkotórésszel" rendelkezett. A kollégium mellett húzódó főútnál fekvő két kávézó, a Petica és a Roko ugyan hivatalosan nem tartozott a kollégiumhoz, de az itteni kávézgatások és esti partik ugyanúgy része voltak a diákéletnek, mint a sorbanállás a menzán, a bagózás az egyetem folyosóin (bizony, Horvátországban ilyet is lehet..ett akkor még), vagy a másnapos ébredezés másnap reggel a szobánkban, miközben a hitbuzgó horvát szobatársnő a reggeli misén énekli a zsoltárokat. A Rokóban szerdánként dalmát parti volt, ilyenkor egy Antonio nevű kopaszra borotvált, mérsékelten jó hangú Dalmatino nyomta a muzički šo-t, többnyire Gibonni- és Oliver Dragojević-számokat, meg egyéb könnyűzenei érdekességeket. A kontinentális Horvátországról érkezett kollégistákat a csütörtöki Peticás buli volt hivatott megszólítani, ahova is csütörtök este egy tamburás zenekar érkezett, akik hajnali háromig nyomatták a többé-kevésbé tradicionális horvát tamburica-muzsikát. (Valaki el tudja képzelni, hogy magyar egyetemisták magyarnótára fergetegeset partizzanak? Na ugye... Bármennyire is furcsán hangzik ez a magyar közönségnek, odakint ez egyáltalán nem volt sem anakronisztikus, sem furcsa.)
A Sava további előnye a jó közlekedés. A 17-es és az 5-ös villamos közvetlenül a kollégium kapuja előtt áll meg, de pár perc sétára található a 4-es villamos, illetve a hozzá tartozó, hivatalosan a Savski most, nem hivatalosan az Okretište (Forduló) nevet viselő végállomás is, ahol több éjjel-nappal nyitva tartó pékség is van, ahol az alkoholmaratonokban megfáradt egyetemisták friss pizzával és burekkel verhették el éhüket.
A következő részben a horvát diákétkeztetés izgalmas világáról fogok beszámolni. Ugye már ti is annyira várjátok, mint én? :P
